

# Event Details

- **Event Name**: Alternatív perspektívák – Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió | Vetítés
- **Event Start and End Date**: Sat, 28 Feb, 2026 at 06:00 pm
- **Event Description**: A Kádár-korszak filmtörténeti vizsgálata során méltatlanul kevés fény vetült eddig az amatőrfilmesekre. Különös nehézséget jelent e tekintetben, hogy a filmek nagy része nem hozzáférhető: nem gondozták, archiválták, katalogizálták őket. Pedig az amatőrfilmeken keresztül olyan fénytörésben láthatjuk a kort, amely közelebb visz annak pontosabb megítéléséhez.

Háromrészes vetítéssorozatunk ezt a hiányt igyekszik valamelyest pótolni: a magyar film egy különösen izgalmas időszakában, 1964 és 1971 között működő budapesti Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió filmjeit mutatjuk be.

A Cinema 64 a korszakban elképzelhetetlen módon, horizontálisan szerveződött. Hat, a húszas éveiben járó fiatal – Dékány István, Gulyás Gyula, Gulyás János, Nagy Ottó, Ottovay Péter és Tolnai Gábor – közösen alapította a műhelyt. Szakítani akartak az amatőrfilmes közegben akkor uralkodó „hobbifilmes” szemléletmóddal: alkotói módszerüknek a kollektivizmust tekintették, legfőbb törekvésük pedig az volt, hogy őszintén és meggyőzően beszéljenek a saját korosztályukat feszítő problémákról. 

A cinemások a kezdetektől fogva azon voltak, hogy nyilvánosságot teremtsenek filmjeiknek. Bárhová elmentek vetíteni – egyetemi klubokba, művelődési házakba vagy könyvtárakba –, és ha a helyzet úgy kívánta, saját vetítőgépet is vittek magukkal. Ezúttal az ISBN+ mozitermébe érkeznek filmjeikkel – igaz, a technika most helyben várja őket.


Háromrészes vetítéssorozatunk második része. 
 

Vetített filmek:

Gulyás János: Sej, szellők (1968, 10’)
Racsmány Mihály: Az állomás (1965, 10’)
Ottovay Péter: Ők, akik IV. (1963, 7’)
Dékány István: Hómunkások (1965–69, 5’)
Barbai Béla: Megálló (1967, 25’)
Tímár Péter, Vetró Erzsébet: Kérdés és üzenet (1974, 6’)
Dékány István: Óriáskerék (1966, 15’)
Matkócsik András: Elment egyszer egy sárga villamos (1970, 7’)


Koncepció, szervezés: Bényi Lilla, Emődy Botond


Időpont: 2026. február 28. 18:00 
Megtekinthető: 2026. február 28. – március 19.
Helyszín: ISBN+, 1085 Budapest, Baross utca 42.


Borítókép: Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió

ENG //////////////////////////////////////////////

Alternative perspectives – Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió
Screening


In the study of film history during the Kádár era, amateur filmmakers have received undeservedly little attention. This is particularly difficult because most of these films are not accessible: they have not been preserved, archived, or catalogued. Yet amateur films allow us to see the era in a light that brings us closer to a more accurate assessment of it.

Our three-part screening series attempts to fill this gap to some extent: we present films from the Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió, which operated in Budapest between 1964 and 1971, a particularly exciting period in Hungarian cinema.

Cinema 64 was organized horizontally, which was unthinkable at the time. Six young men in their twenties—István Dékány, Gyula Gulyás, János Gulyás, Ottó Nagy, Péter Ottovay, and Gábor Tolnai—founded the studio together. They wanted to break with the "hobbyist" approach that prevailed in the amateur film community at the time: they considered collectivism to be their creative method, and their main goal was to speak honestly and convincingly about the problems facing their own generation. 

From the very beginning, the filmmakers were determined to publicize their films. They went wherever they could to screen their films—university clubs, cultural centers, or libraries—and, if necessary, they even brought their own projector with them. This time, they are coming to the screening room of ISBN+ with their films—however, the technology is now waiting for them on site.


This is the second part of our three-part screening series.


Films screened:

János Gulyás: Sej, szellők (1968, 10’)
Mihály Racsmány: Az állomás (1965, 10’)
Péter Ottovay: Ők, akik IV. (1963, 7’)
István Dékány: Hómunkások (1965–69, 5’)
Béla Barbai: Megálló (1967, 25’)
Péter Tímár, Erzsébet Vetró: Kérdés és üzenet (1974, 6’)
István Dékány: Óriáskerék (1966, 15’)
András Matkócsik: Elment egyszer egy sárga villamos (1970, 7’)


Concept, organization: Lilla Bényi, Botond Emődy


Date: February 28, 2026, 6:00 p.m. 
On display: February 28 – March 19, 2026
Venue: Baross utca 42, 1085 Budapest


Cover image: Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/alternatív-perspektívák-cinema-64-amatőrfilm-stúdió-|-vetítés/200029643759410
- **Event Categories**: entertainment
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 63

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Baross utca 42., Budapest, Hungary, 1085
- **lat**: 47.48945
- **long**: 19.06829
- **full address**: Baross utca 42., Budapest, Hungary, 1085

## Event gallery

- **Alt text**: Alternatív perspektívák – Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió | Vetítés
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events8/banners/d9ba9b2ba34da56460f956b46dd3d3e321ee3c650b470cd250adfdf12d35dfe5-rimg-w1200-h628-dc2e2e2e-gmir?v=1771609077

## FAQs

- **Q**: When and where is Alternatív perspektívák – Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió | Vetítés being held?
  - **A:** Alternatív perspektívák – Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió | Vetítés takes place on Sat, 28 Feb, 2026 at 06:00 pm to Sat, 28 Feb, 2026 at 06:00 pm at Baross utca 42., Budapest, Hungary, 1085.
- **Q**: Who is organizing Alternatív perspektívák – Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió | Vetítés?
  - **A:** Alternatív perspektívák – Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió | Vetítés is organized by ISBN+.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** Alternatív perspektívák – Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió | Vetítés is ideal for art lovers, trade professionals, collectors, and exhibition enthusiasts exploring the latest in their field. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Budapest, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. With 60+ people already showing interest, this is clearly an event worth adding to your calendar - don't miss out.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Alternatív perspektívák – Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió | Vetítés",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events8/banners/d9ba9b2ba34da56460f956b46dd3d3e321ee3c650b470cd250adfdf12d35dfe5-rimg-w1200-h628-dc2e2e2e-gmir?v=1771609077",
        "startDate": "2026-02-28",
        "url": "https://allevents.in/budapest/alternatív-perspektívák-cinema-64-amatőrfilm-stúdió-|-vetítés/200029643759410",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Baross utca 42., Budapest, Hungary, 1085",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Baross utca 42, Budapest 1088, Magyarország",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.48945",
                "longitude": "19.06829"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "A Kádár-korszak filmtörténeti vizsgálata során méltatlanul kevés fény vetült eddig az amatőrfilmesekre. Különös nehézséget jelent e tekintetben, hogy a filmek nagy része nem hozzáférhető: nem gondozták, archiválták, katalogizálták őket. Pedig az amatőrfilmeken keresztül olyan fénytörésben láthatjuk",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "ISBN",
                "url": "https://allevents.in/org/isbn/24781841"
            }
        ]
    }
]
```